A fürdőszoba felújítása során számos fontos kérdésben kell döntést hoznunk, melyek közül kiemelkedik a kádunk kiválasztása, hiszen valószínűleg mindannyian szeretnénk egy hosszú évekre szóló megoldást találni. Dönthetünk úgy, hogy a kádat néhány takaróelemmel egészítjük ki, de a beépítés is remek lehetőség, hiszen ennek segítségével elkerülhetjük az esetleges beázást vagy az elemek elmozdulását. Lássuk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy új akril kádunkat hosszú ideig biztonságosan használhassuk, amennyiben a beépítés mellett döntünk.

Miért válasszunk akril kádat?

Az akril kádak rendkívül népszerűek manapság, hiszen számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek. Ezek a műanyag és akrilgyanta keverékéből készült kádak rendkívül erősek és tartósak, így ellenállnak az esetleges sérüléseknek, felületük pedig kellemes tapintású, esztétikus.

Samanta akril sarokkád trópusi fa előlappal

Fontos előny az is, hogy az akril kádak kisebb súllyal rendelkeznek, mint például a műmárványból készült társaik, ami megkönnyíti a szállítást és a beépítést – ez különösen fontos olyan fürdőszobák esetében, ahol a statikai terhelést is fokozottan figyelembe kell venni – így például a társasházak lakásaiban.

Modern fürdőkád

Az akril gyorsan átveszi a környezet hőmérsékletét (szobahőmértékletű a felülete) és jól tartja a meleget, így a fürdőzés élménye hosszabb ideig komfortos marad, a felület pedig sima, ami megakadályozza a szennyeződések és a vízkő lerakódását, ennek köszönhetően a kádunk egyszerűen tisztán tartható.

Mivel ezek a fürdőkádak különböző méretben és formában elérhetőek, így minden otthonba megtalálhatjuk a megfelelő modellt, legyen szó egyenes kádról, sarokkádról, aszimmetrikus vagy szabadon álló kádról, és abban is biztosak lehetünk, hogy a végeredmény elegáns, modern és letisztult hatást kelt majd – feltéve persze, hogy a beépítés megfelelően történik.

A fürdőkád beépítése

Ha egy új kád vásárlása esetén a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb lehetőséget keresi, vásárolhat néhány takaróelemet, így a falazással nem kell vesződnie, a végeredmény azonban igen dekoratív lehet. Ha a falazás mellett dönt, egy kicsit nagyobb feladatot vállal magára, ezzel a megoldással azonban a kád frontborítása harmonizálni fog a fali burkolattal, ezért jobbal beleillik a választott modell a környezetébe. Bár a falazás nagyobb kiadással járhat együtt, a végeredmény tartós és megbízható lesz, ez a befektetés tehát biztosan megtérül.

A falazással történő beépítés ugyanis nemcsak tartós, hanem lényegében örökre szóló megoldás – ha egy szerelőablak beépítéséről is gondoskodik, később az esetleges javítások miatt sem kell aggódnia.

M-Acryl márkaszerviz fürdőkád beszerelés

A falazást – és csempézést – követően a fürdőkád sokkal szebben belesimul a környezetbe, annak integráns részévé válik, emellett azonban az is fontos szempont, hogy masszívabb, biztonságosabb lesz. Ha a takaróelemeket választja, azokhoz egy megfelelő vázszerkezetre is szükség lesz, melyhez stabilan felszerelhetőek az elő- és oldallapok, a megfelelő vízzárásról pedig a szakszerű beépítés és beállítás gondoskodik. Falazás esetén a kádnak nem a saját lábán kell megállnia, hanem erős támaszt is kap, így elkerülhető az, hogy a ki- és beszállás során recsegjen, esetleg idővel elmozduljon. Ebben az esetben sem kell a kifröccsenő víz miatt aggódnia, hiszen az nem juthat be a kád mögötti zárt területre.

Bár a beépített kád ugyanannyi helyet foglal el, mint a szabadon álló, esetében könnyen kialakíthatunk tárolókat, polcokat is, így egy kisebb fürdőszobában akár helyet is megspórolhat ezzel a megoldással. A kád magasságát szabadon megválaszthatja, sőt akár lépcsőt is építhet elé, ezzel megkönnyítve a ki- és belépést – a lehetőségeknek csak a képzelete szabhat határt.

Azália aszimmetrikus akril kád

Miért érdemes Ytong falazatot választani?

A kád beépítéséhez akár hagyományos téglát is választhatunk, fontos azonban tudni, hogy ez esetben egy elázás komoly szerkezeti problémákat okozhat – az Ytong vagy gázbeton jól bírja a vizet, ha nedvesség éri, ki tud száradni, így nem lesz szükség újabb bontásra és cserére.

Az Ytong ráadásul könnyű, jól vágható és alakítható akár egy egyszerű fűrész segítségével is, a vágási maradék pedig beépíthető, így jelentős mennyiségű hulladékra sem kell számítani. Ez a tégla a szilárd, biztonságos tartásról is gondoskodik, az építőelemek pedig kiváló hőszigetelő tulajdonsággal rendelkeznek, ami a fürdőszobában nem utolsó szempont.

A beépítés lépései

A kád beszerzését követően először is tisztázzuk azt, hogy pontosan hol, milyen magasságban szeretnénk azt elhelyezniminden különleges igényt a folyamat megkezdése előtt kell átgondolni. A kádon elhelyezett védőfóliát még ne távolítsuk el, ezzel ugyanis elkerülhetjük az apró sérüléseket, de annak alját érdemes egy vastag kartonpapírral is letakarni az esetlegesen ráeső tárgyak elleni védelem érdekében.

Érdemes tudnia, hogy az M-Acryl kádakhoz ajándék kádláb és peremrögzítő is tartozik, amelyek megkönnyítik a beépítést. Fontos azonban figyelembe vennie, hogy az akril kádak beépítése eltér a lemezkádakétól: csak a burkolás után, a teljesen megszáradt fugákra, csempékre kerülhetnek a helyükre. Emellett az akril kádak peremére tilos burkolni, mivel a használat során a kád természetes mozgása miatt ez feszültséget okozhat, amely idővel károsíthatja az anyagot.

M-Acryl ajándék kádláb és peremrögzítő

A terület előkészítése

Az első lépés legyen az apró hibák kijavítása és a terület alapos tisztítása – ez minden építési munkálat esetében rendkívül fontos. Gondoskodjon a kád alatti és melletti felület vízszigeteléséről, ez ugyanis egy extra védelmet jelent egy esetleges beázás esetére.

Akril kád beépítés ytonggal vízszigetelés

Kád elhelyezése és beállítása

A kádat illessze a helyére, gondoskodjon a szintezésről, csatlakoztassa a szifonokat és tesztelje a lefolyót – ebben a fázisban érdemes vízszerelő segítségét kérnie az esetleges hibák elkerülése érdekében.

A peremrögzítők segítenek a megfelelő rögzítésben, de teherhordó szerepet nem töltenek be – ezt a feladatot a vízszintezhető kádláb látja el.

Ha még stabilabb és hosszú távon is megbízható megoldást keres, a kompakt vázszerkezet kiváló alternatívát jelenthet. Ez a masszív szerkezet nemcsak a kád alját, hanem a sarkakat is megtámasztja, így biztosítja a tökéletes stabilitást. Egyenes kádaknál nyolc, sarokkádaknál hét pontos rögzítést nyújt, miközben a beépítése rendkívül gyors és egyszerű. A helyszínen már csak a vízszintet kell beállítani, valamint szilikonnal tömíteni a fal és a kád pereme közötti rést.

Kompakt vázszerkezet

Falazás

Építse fel a beépített kád előfalát, ennek során pedig vegye figyelembe a csempék vastagságát is, hiszen nem nyújt esztétikus látványt az, ha a csempe kilóg a síkból. Az elemeket rögzítse habarccsal vagy pórusbeton ragasztóval, majd száradás után kerüljön az Ytong-téglákra egy vízzáró réteg.

Csempézés

A ragasztó megkötése, a teljes száradás után ragassza fel a burkolólapokat, gondoskodjon a fugázásról, ennek során pedig ne feledkezzen meg a szerelőnyílás létrehozásáról sem.

Mire figyeljen a tervezés és a kivitelezés során?

A sikeres beépítés érdekében néhány fontos szempontot mindenképpen érdemes figyelembe vennie.

  • A kád kiválasztása során ügyeljen a fürdőszoba méretére és arra, hogy a helyiséget a beépítést követően is kényelmesen tudja használni.
  • A vízszintezés, a derékszögek ellenőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban esztétikus és megbízható legyen a végeredmény.
  • Egy fürdőszobában a vízszigetelés a legfontosabb szempont: erről már a beépítés előtt gondoskodjunk, ha ugyanis később a falak csatlakozásánál a tömítés megsérülne, komolyabb károk kialakulására számíthat, amelyek utólagos elhárítása nem lesz egyszerű feladat.
  • A szerelőnyílás kialakítása ne maradjon el, hiszen egy későbbi javítás szükségessége esetén csak így kerülheti el a bontási munkálatokat. Ezt a nyílást az automata lefolyónál célszerű kialakítani, így könnyen hozzá lehet férni ahhoz, ha bármi történik a szifonnal, a bowdennel vagy a szerkezet bármely egyéb részével.
  • Kérjen segítséget! A kád beépítését akár saját kezűleg is elvégezheti, ha azonban bármely mozzanatnál bizonytalan, forduljon szakemberhez, aki segít a komolyabb hibák elkerülésében. A szakszerűtlen beépítés, például az, ha a kád nem a saját lábain áll, vagy ytonggal, téglával kerül alátámasztásra, garanciavesztéssel is járhat.
M-Acryl Sabina Pro egyenes akril kád

Hozzon létre időtálló fürdőszobát az M-Acryl segítségével

Amikor kádat vásárol, érdemes okosan döntenie: ez egy nagy beruházás, ami hosszú távon biztosan kifizetődik. Az akril kádakkal nem lőhet mellé, hiszen ez a tartós és gyönyörű anyag évekig képes kiszolgálni az egész családot. Az M-Acryl kínálatában számos változat található meg különböző kivitelben, így segítségükkel bármilyen elképzelést megvalósíthat, ráadásul 10 éves garanciát biztosítunk valamennyi modellünk megvásárlása esetén.

Ahhoz azonban, hogy kádjából a maximumot hozza ki, Önnek is tennie kell: gondolja át a kádválasztás legfontosabb szempontjait, és igazítsa ehhez a döntését. Az akril kád beépítése Ytong falazattal az egyik legjobb megoldás, ha szeretne esztétikus és időtálló fürdőszobát kialakítani.

M-Acryl Mia Slim egyenes kád

Cikksorozatunk további részei is várják önt.

Kérje további inspiráló és szakértői cikkeinket a fürdőkád témában. Adja meg e-mail címét, hogy további hasznos tartalmakat küldhessünk Önnek.